kukucs

kukucs

2013. április 20., szombat

Tavaszolás

Beindult :) Annyira vártam már, nagyon komoly napfényelvonási tüneteim voltak márciusban. Mint olyan sokaknak körülöttem. Volt bennem félsz is, hiszen nekem a tavasz az mindig könnyfátylon át érkezik, általában allergiától fuldoklom, de az idei hosszú tél segített, úgy néz ki. Idén még pár tüsszentőrohamon kívül semmi nem volt. Lehet segít a munkahely szűrt- egyes részeken steril- levegője is, nem tudom, de a lényeg, hogy régóta először igazán élvezem a tavaszt :) Hogy a lányoknak mennyire kellett már a sok szabadban  hancúrozás, azt nem is kell mondanom. Mert errefelé a tél vége nagyon piszkos volt, nem alkalmas kinti játékra.
Most találtunk egy három részből álló játszóteret a közelben, van mindkét lánykának megfelelő részleg, jól elvannak ott órákig. És hát elérkezett a parki játékok ideje is, amikor csak lehet megyünk valami nagy zöld terepre, szaladgáljanak csak a kis gidáim :)











Az oviban igencsak elszomorodtak a hírtől, hogy költözünk és ovit váltunk. Aranyosak nagyon, tervezem, hogy horgolok nekik valami apró búcsúajándékot. Dorkával megnéztük az új ovit és tetszett neki :)
Az iskola még kétséges, remélem hamar elrendeződik az is.
 Vikinek a suli változatlan, a készségtárgyakból egészen jó, a matek az utolsó érékelés alapján nem annyira szuper már, de gyakorlással fejleszthető, még mindig nagyon szeleburdi, meglehetősen trehány (anyai örökség...), ez utóbbin is közösen dolgozunk, javulást kell elérnünk mindkettőnknek. Sokat nőtt mostanában, most 117 cm és 22 kg. Korosztályában picike, de magához képest sokat nőtt.
Dorka hatalmas figura. Mindent verő beszélőkével van megáldva, egy pillanatra fogja csak be a száját, míg az imádott kajái közül valamit a szájába tesz. Aztán folytatja. Hatalmas az étvágya, mindent megeszik amit elé teszek, de még mindig kikérdez, hogy tejes-e, eheti-e. Édesem. Folyton kópéságokon jár az agya :D
Ő is nőtt és ő is apró még a korosztályában: 93 cm és 13,5 kg.

A 8. tavaszom anyám nélkül és az első a nagymamám nélkül. Egy hete lett volna Nagyi 91 éves. Fura, hogy most nem volt nagy családi ünneplés ,mint minden évben...Remélem jövőre azért folytatódik a születésnapján  ez a hagyomány.
Ami még más, 2 hete már nem vagyok huszonéves :D  Nem mondom, hogy bármit másként élek meg, bár riasztgattak ilyennel :P , de azért fura, hogy 30 vagyok. Őszintén szólva még az is "meglep" néha, hogy gyerekeim vannak, pedig arra lett volna már majd'  8 évem,hogy megszokjam :) Idén is munkával ünnepeltem a szülinapomon, bár csak éjjel dolgoztam és ennél nagyobb ajándék úgysem kell, minthogy van munkahelyem.
Ha már itt tartok, nagyon tetszik az új munkahely, életemben még ennyi biztató szót nem kaptam idegenektől, ennyi kedvességet és dicséretet, nagyon jól esik, örömmel megyek be dolgozni- most épp egy kisebb kényszerpihenőn vagyok, de hamarosan újra csatasorba állok.

Mostanában kicsit többet horgolok, sikerült befejeznem a sógornőm kendőjét, és elég gyorsan összehoztam a lányoknak egy-egy fejkendőt, Dóriét kb 2,5, Vikiét kevesebb, mint 2 óra alatt, igaz kicsik és totál egyszerű a mintájuk.  Most a napokban még hajpántot tervezek nekik, vastagabbat és alul gombbal záródót, hogy alakítható legyen, ha kell.
Remélem hasonló folytatása lesz a tavasznak időjárásban,mint amilyen most, mert akkor a lehető legtöbb szabadtéri programot tudunk tervezni a lányokkal, barátokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése