kukucs

kukucs

2010. július 21., szerda

újra itt :)

Régen voltam,de nagyon leszívja az erőmet a hőség, és ilyenkor az agyi kapacitásom is igencsak szűkös :)
Legtöbbször még mindig a térre mentünk a lányokkal :)














Egy héttel az utolsó jelentkezésem után,meglepetésként hazalátogatott Apu :) Mindannyian nagyon örültünk,Viki egész idő alatt- péntektől hétfőig- alig mozdult a sarkából,ha csak mosdóba kiment,már riadtan kereste aput. Sajnos velük nem sikerült sok fotót csinálnom,mert Viki be volt zsongva és amint közös képet akartam,máris grimaszolt.

viszont Dórival sok közös kép lett szerencsére- a Vikiseket meg úgyis pótolom legközelebb :)















Sokat sétáltunk,jártunk erdőben nyársalni,amit Viki nagyon élvezett és Dóri végigaludta. Bezzeg utána a kinti pancsinál és a falevelek tanulmányozásánál elemében volt :) Csakúgy,mint Viki,aki nagyon élvezte ezt a napot,főleg a medence ürítése utáni pocsolyát.Komoly táncot produkált :D





























Aztán kedd hajnalban gyorsan,kapkodva kellett mennie Apunak,így nem tudott elköszönni a lányoktól.Talán jobb is volt így,egész nyugodtan fogadta Viki a hírt,hiszen azt tudta,hogy aznap kell visszamennie Apunak.
Azóta sok mindent nem csináltunk,csak lejártunk az oviudvarra és ott játszottunk.

Néha levittem nekik a hintát is :)Dóri nagyon élvezi a játszóteret,főleg mióta beletörődtem,hogy őt is tetőtől talpig piszkosan viszem haza minden alkalommal. Kirakom őt a kocsiból,hiszen ez a hely biztonságos,nincs tele üvegszilánkokkal és másszon,menjen amerre jónak látja. Néha bemegy a homokozóba is,ott persze figyelem,nehogy falatozzon is :) Itt kiderült,hogy csodaszépen gugol már, könnyedén áll fel belőle és lefelé sem esik popsira :)














és Viki is mászhat,rohangálhat kedvére,nem kell a kamasz bringás srácoktól féltenem












Dórit leköti a csúszda és a mászóka is,amin van















Sokat bújnak össze,Vikinek tetszik,hogy egyre több mindent lehet Dorkával játszani- el szokott bújni egy kendő-takaró-párna mögé Dóri és Viki hangosan keresi. Nagy kacagás van belőle :)És még ezeket is csinálják együtt:nem tudok betelni velük,szépek,no :)














és zárásként: Dóri tegnap megtett 4 önálló lépést :) félútig jutott a szekrény és az ágy közt :)

(Ui: az új hátteret köszönöm ezúton is Hékásnak! http://bloghatterbyhekas.blogspot.com)

1 megjegyzés:

  1. Annyira edesek a lanyok, nagyon szep 2 hetetek volt es buszke lehetsz rajuk, ezutan meg tobbet es jobban fognak egyutt jatszani.

    VálaszTörlés