kukucs

kukucs

2010. szeptember 30., csütörtök

1 éve már :)

2009. szeptember 29-én egy hosszú éjszakát töltöttem a kórházi wc-ben. Talán valami vírus lehetett, de alul-felül  jött belőlem minden, ami csak az azt megelőző 1 napban bejutott a szervezetembe.  Korán átküldtek a szülőszobába a szokásos napi nst-ért (egy hétig napi 2x volt nst), ahol  vizitkor a dokiknak nem tetszett amit láttak, így terheltek oxitocinnal - aminek következtében Dorka szívhangja lezuhant.  5 perc alatt a műtőben voltam  előkészítve.  Soha nem féltem még ennyire. Nem a műtéttől,hiszen az kellett,hanem Dorka életéért aggódtam,  és azért, hogy lesz-e kihatással a későbbiekben az életére.  De megnyugtattak,hogy időben kiveszik őt a pocakból, nem lesz gond, csak megelőzik a bajt.  Ez a rettegés az oka, hogy nem is féltem igazán attól, amire világ életemben azt mondtam,hogy nekem aztán nem lesz soha, de soha- döfködjenek mást... úgyhogy az EDA-t jól viseltem, a fekvést már rosszabbul, mert előtte nem használtam az asztmapipámat, így elég nehezen jött a levegő, de megoldották persze, kaptam oxigént a műtét alatt.
10 14-kor kiemelték Dórit :) "Jó duci baba" mondta a doki és az arcomhoz tették puszira :) Alig 1 órával a műtét után már hozták nekem cicire :) Pucér volt a drágám és vörös. De rögtön jól szopizott :)

Viki első szava du,mikor meglátta a húgát: szép a takarója :))
az első képek:


2010. szeptember 27., hétfő

kezdődik a nosztalgiahullám :)

mármint itt a blogon. Már 2. napja a tavaly aug-szept.-i hozzászólásokat olvasom a Tanyán :) Jó olvasni, hogyan örültünk egymás babáinak és hogyan izgultunk, ha úton volt valamelyik csöppség vagy legalábbis úgy tűnt,úton van. Mint pl nálam, szeptember 9-12 közt,mikor egy csúnya hasmenéses,erős jóslófájásos éjszaka után bent tartottak  3 napra. De ami akkor 2111-es méhszájnak tűnt,  2 hét múlva  már újra csak 2000-as volt,tehát "bezárultam", de annyira, hogy első méhszájértéket nem is tudott nézni a szülész.
Pár tavalyi fotó: 2009.aug.5.:
az utolsó,még otthon készült pocakfotóm:nem sokkal a kép készülte után bent tartottak,mert nem tetszett a 39. heti nst-n a dokinak a szívhang. Folyt.köv. :)


2010. szeptember 26., vasárnap

helyzetjelentés

hát no...22 és 24 óra között kelt 2x, aztán egyszer 3-kor,utána már csak fél 7-kor és utána aludtunk még összebújva is egyet, hacsak fél órát is, de az is sokat számított. Ebből csak az első ébredésnél nem volt szopi. Nem volt olyan vészes, mint ahogy féltem tőle :)
Milyen jó, ha az ember egy öblös fotelból netezik, közel az ágyhoz, éjjel tökéletes szopihely- kényelmes, hiszen még a lábamat is feltehetem :))
Lesz ez még jobb és gondolom rosszabb is.  Már csak azzal a furcsa,bennem lévő űrrel kellene kezdeni valamit.  Meg a "gyere, sírok veled" érzéssel  :)

2010. szeptember 25., szombat

kiságyban....

Kaptam már hideget és meleget emiatt fiataltól,öregtől egyaránt. Mi Vikivel 2 éves koráig egy ágyban aludtunk.Akkor abbamaradt az éjszakai szopi,így külön tettük,2 nap múlva már átaludta az éjszakát. De nem okozott gondot,mert nyugisan aludt,nem kellett neki a franciaágy 70%-a,hogy mi osztozhassunk a szélen a 15-15%-on.
Dórival is így kezdtük,néha próbáltam kiszoktatni,de ő nagyon mocorgós még álmában is,így sokat beverte a fejét a rácsokba,így bekerült hozzánk újból.De feladom,nem megy.Szükségünk van az alvásra... Úgyhogy ma,1 órányi sírás,ölben ringatás,fekve simogatás után elaludt a kiságyban,majd 10 percig az arcához szorította a kezem.Akkor picit sírtam én is,annyira meghatott. Nehéz,mert megszoktam,akármennyire kényelmetlen a vele alvás.Remélem megtanulja hamar,hogy nem foroghat annyit,mert kopp lesz.Az éjszakai szopik sorsát nem tudom,én kelek hozzá bármennyiszer. Nem rácsos ággyal még várnunk kell,főleg,hogy nem egyszer mászott le a mi ágyunkból is az éjszaka közepén félálomban.Remélem nem lesz ő is alvajáró,mint én- családi legendák szerint komoly eszmecseréket folytattam  álmomban. Néha csak felültem,néha átsétáltam a szüleimhez és ott. Állítólag egyszer még sírásig fajuló veszekedést is produkáltam :)
Ha már alvás: Viki nagyon jó úton halad az éjszakai szobatisztaság felé :)

2010. szeptember 24., péntek

ráhangolódás :)

Nemsokára itt van a nagy nap :) Dorka 1. szülinapjáig ez a háttér lesz a blogon,ezúton is köszönöm Annusnak!

:))

Nagyon boldog vagyok :) Danika szövettana jóindulatú daganatot mutatott és hamarosan hazamehet a kórházból,a károsodás mértéke még a jövő zenéje,de nem túl nagy,az már szinte biztos. Felajánlásokat és liciteket még mindig várunk a  segitsdaninak.blogspot.com-on :) Az emberek jók :)

(azóta már tudom,hogy otthon van Dani)

Nagyon sokat gondoltam mostanában rájuk,de nálunk is zajlik az élet.
 Viki és Dorka is benne van a szezonnyitó betegségben,mindketten náthásak. Nem vészes,de nem engedtem Vikit oviba,mert nem szeretem,ha fertőzi a többieket odabent a csoportban és tudjuk le kettejüknél együtt,ne ping-pongozzanak a vírusokkal,bacikkal.
Mivel szép idő van és egyik gyerek sem lázas,így a nap nagy részét a szabadban töltjük. Dórika nagyokat alszik,2x 1,5-2 órát naponta,Viki pedig szinte mindig valamelyik fán található meg :) Mostanában esetleg gesztenyeszedés közben. Ma még a kinti játékot is feladta,csak azért,hogy figurákat csináljunk együtt :)
Dóri mellett,ha ébren van,összesen 1 perc nyugi sincs,mindig megy mindenfelé,rámol és csak olyat,amihez nagyon nem kellene nyúlnia- főleg Viki szerint-ilyen pl az ő ceruza és zsírkrétakészlete,márpedig az komoly vonzerővel bír :) És akkor még a veszélyes mutatványokról nem is beszéltem,mint egyedül akar lépcsőn lemenni és székre felmászni.

végül pedig pár youtube-os videó Dóriról és néhány kollázs az elmúlt időszak képeivel, nagyon nem időrendben.






emelkedőn felment egyedül,de akkor  le  még nem ment

aztán ma már az is sikerült :)


És zárásként kép egy olyan természeti jelenségről,amilyet én még nem láttam azelőtt,a kettős szivárvány:

2010. szeptember 15., szerda

Segítsünk Daninak!

Emi barátnőnk kisfiát, Danit tegnap műtötték agydaganattal. Csak hétfőn derült ki, a család, és mi, a barátok is nagyon megdöbbentünk, álmunkban sem gondoltuk volna arról az eleven, aranyos, okos kisfiúról, hogy ilyen beteg.

A többi, főleg blogspotos barátainkkal arra gondoltunk, hogy játékot indítunk a segítésükre. Az ötletet a segítsüti kezdeményezés adta, link és logo oldalt. Daniról és a játékról részletek itt:
http://segitsdaninak.blogspot.com/

Segíteni a következőképpen tudsz:

1. Kiteszed a logót és a linket a blogodon.

2. Magad is benevezel kreatív ajándékok készítésére a segítségnyújtók részére. Ez bármilyen saját készítésű dolog lehet.

3. Magad is benevezel a segítségnyújtók közé, és cserébe kapsz kézzel készített ajándékot.

Ezeket persze lehet külön-külön, vagy megteheted mindet is.

4. Hagyj egy megjegyzést, hogy miben tudsz segíteni. Kreatív ajándékok gyártásában, vagy felajánlásban.

Nézz be a Segíts Daninak blogra, és csatlakozz! Ötleteket is várunk, és segítséget is a dolog lebonyolításához!
Daninak van egy kisöccse is ,Marcipán. Ő 1 éves most. Bármilyen segítségnek örülnénk. Pelusnak, popsitörlőnek, konzervnek, rizstejnek, vagy rizstejpornak, (mindkét gyermek tejfehérje érzékeny) fuvarnak,ruhaneműnek, bárminek, aminek a család hasznát tudná venni.

Információk:
Marcipán 86-os ruhát hord, de jelen pillanatban hálózsákon kívül mindene van, esetleg nagyobb méretre lehet szükség. Dani 104-es méretet visel, neki vastag, téli nadrágra van csak szüksége most. Pelenkából Marci 4-es méretet használ, Dani 5-ös, 6-ost, a márka mindegy. Marci Milupa Pepti Plus 2 tápszert és Sinlacot iszik, Dani rizstejet.

Emi nagyon örül a kezdeményezésnek, és amit kap, szeretné megosztani a kórházban megismert többi beteg gyerek családjával is, remélem, ez ellen senkinek nincs kifogása, aki ad valamit - nekünk ez titkos vágyunk volt, hogy így másokon is segíthessünk. Ráadásul ezzel Dani betegsége is valamilyen szinten értelmet kap.


Minden segítséget nagyon köszönünk!

2010. szeptember 11., szombat

Kópém :)

Tündéri, eleven baba Dórika. Nyugta csak akkor van az embernek,ha ő alszik. Bár akkor sem igazán,hiszen képes annyit mocorogni a franciaágyon,hogy éppen csak megakadályozni lehessen a leesést... Napközben pakol,rámol,néha van akár 5 perc is- összesítve!!!-,hogy játékkal játszik.Legjobban Viki ruhás fiókjai érdeklik,gyakran szedem a lakás különböző pontjairól össze a harisnyákat,zoknikat,atlétákat. Imád kukázni,amihez sosem vagyok elég fürge,hogy megakadályozzam,lehet rá kellene szoknom,hogy minden szeméttel leszaladok- tréningnek sem utolsó. Az előszobában a telefonos dobozzal,partvissal játszik suttyomban néha.

nagyon apás is lett, sokat játszanak együtt. És végre így nem csak az én ebédemet eszik el a lányok :) (bár mostanában nem bánnám,ha Viki elenné az ebédemet...csak enne már rendesen). Dóri viszont igazi bélpoklos,csak úgy falja a húslevest,amit igazán bababarát módon készítettem,benne tojásmentes metélttel.

Van egy már többször elhangzott mondata: cici,add ide :)
Maholnap egy éves lesz...el sem hiszem.../már formálódik a fejemben a torta receptje/

2010. szeptember 8., szerda

hétköznapi csodáim

Mióta megvan az új masina,nem nagyon adok esélyt annak,hogy lemaradjak valami hétköznapi csodáról. Ilyen volt számomra például az első kézen fogva sétálás tegnap délutánvagy a sokadik fára mászása Vikinek,amiből most nagyon szép portré sikeredett :)
de lehet ez akár egy grimasz is
és akkor még nem említettem a papás kukucs játékot :)

új háttér

Bár csak a szülinapra terveztem,mégis hátteret változtattam :) ezúton is köszönöm Juditnak!
http://judit952.blogspot.com/

2010. szeptember 6., hétfő

napirend :)

Timi írt mostanában a napirendjükről a fiairól szóló blogjában,így Kriszta után megteszem én is- most,hogy már ovi is van,stabilabb a dolog.
Reggel fél 7 -7 körül kelünk,előtte általában hajnalban hosszú szopi van, amíg Viki igazán felébred,addig peluscsere Dórinál és felöltöztetem,majd őt rábízom valamelyik pasira,aki éppen kéznél van- apu vagy papa,mikor melyik.
Viki felöltözik,elviszem (vagy apu vagy papa...) az oviba.
Otthon nekünk reggeli- mostanában ez margarinos vagy valamilyen kenőcés kenyér,vagy banán.
Dóri a mióta hűvös van, kora délelőtt alszik egyet 9-11 között,majd kicsit járkál a friss levegőn.
Ebéd- amit mi eszünk,ha eheti,ha nem,akkor kreálunk valamit.
Aztán ebéd után kis játék,séta és alvás. ez 1,5-2 órás szokott lenni és kb 4-kor ébred belőle,amikor indulunk együtt Vikiért. Előtte egy kis uzsonna van-kása vagy gyümölcs,esetleg kenyér valamivel.
Oviból még a térre megyünk,ha jó az idő,ott estig játszhatnak a lányok.
Este 7 körül hazajövünk, vacsora,fél 8 körül pancsi van,majd apus-papás segítséggel Dóri hálóruhát kap,addig én mesélek Vikinek. Most éppen ezt a nagyon kedves könyvet olvasom: Édes álmok. Sajnos nem megy a közös mesélés,Dóri végig "beszél",úgyhogy az öltözés után még lefoglalják cseppet. Szerencsés vagyok,hogy ilyen segítségem van.
Alvás leggyakrabban fél 9-kor van,legkésőbb 9.De sokszor 8-ra már durmolnak.
Az éjszakákról nem nyilatkozom,nagyon változóak.
Szopik pedig számolatlanul vannak,jó sok még mindig :)


És az ígért 2 videó:







2010. szeptember 5., vasárnap

itt van az ősz...



és rögtön novemberrel indít....na jó,azt talán mégsem,de azért hirtelen lett nagyon pocsék,szeles és hideg idő.Egyik leányzó sem lett még ettől beteg,pedig mindenféle vitaminpótlást csak mostanság kezdek adni. Dórinak nem is akarok adni- én szedek több C vitamint,ami úgyis kiválasztódik az anyatejbe, és az allergia miatt kalciumot is eszem.
De a meleg ruha az az alap... ezek a képek 1-én készültek :/és az egyik ilyen fotó készítésekor bevillant,hogy lehet ám,hogy nagyon passzolna egymáshoz Viki favorit fotójával,csak éppen szépiával,hogy a nagylány már akkor világító kék szeme ne zavarja a képet. Döntse el mindenki: nekem kicsit csalódás volt,mert azt hittem nagyon hasonlítanak,de nem annyira...
Viki nagyon boldog volt az ovikezdéskor, hiányzott már neki a sok barát és az óvoda egésze. Idén már elég nagy a színházi látogatásokhoz is,úgyhogy menni fog a többiekkel :)
Volt a lakótelepen egy rendezvény,hangos zenével,sok emberrel. Dórival mentünk Vikiért az oviba,nagyon alaposan körülnézett a cseppség,hova is jár a nővére :) Viki nagyon élvezte,persze ment az ugrálóvárba is és táncolt,meg volt az elmaradhatatlan fára mászás is


Dorka pedig irgalmatlan tempóban megtanult járni,ma már el is szaladt előlem
Nagyon édes,ahogy magyaráz,de aki akar,vessen meg: nagyon fárasztó,mikor csak alvásokkor van némi csend- kivéve,ha Viki beszél álmában,mert ő még akkor is szokott ugye :)
Még mindig rajong a nagyapjáért Dóri,ami csak fokozódott,mióta jár- reggel egyszerűen átsétál papa ágyához és rákiabál :) Teljesen mindegy,hogy a szeretett embereket hányszor látja egy napon (órán,percen) belül,ugyanúgy örül mindig. Kezdeményez játékokat,bújócskázik és amivel anno Viki is pillanatok alatt kenyérre kente a papát:az a lábemelés,hogy "egye meg" ,sőt mintha mondaná is:egyél- de ezt nehezen hiszem el :)
Úgy tűnik,boldog baba...Szombaton,kicsit feledékenyen bevezettük nála a tejet- evett a joghurttal készült gyümölcsszószból,de semmi gondja nem lett,úgyhogy ma reggel kap pár kanálka joghurtot a gyümölcsös kásába. Evéssel semmi gond nincsen szerencsére, eddig mindent elfogadott,kedvence a Patitól megkívánt padlizsánkrémes friss kenyér (nekem fokhagymás pirítóssal ez a gyengém mostanság) és a banán még mindig.Imádja a zöldbabot is- Timinél láttam,neki mennyi zöldbab termett és megkívántam a kedvencemet, a rakott zöldbabot és Viki 3x szedett belőle,amire kb 2 hónapja, a zöldbablevessel volt példa utoljára :)

Dórika a 11 hós státuszon: 8810g; 73,5 cm; 4 fog felül,2 alul

szerettem volna videót is felrakni,de majd pótolom :)