újdonságok

Szóval az új fejezet: Múlt szerda óta dolgozom. Nagyon boldog vagyok emiatt, hiszen régóta, egyre intenzívebben kerestem munkát, de csak nem lett semmi. Éppen egy próbanapon voltam túl és telefonhíváson: szombati állásinterjút beszéltem meg, mikor hívott Pati, hogyha még munkát keresek, mehetnék hozzájuk az étterembe, ő munkaerőt keres :) méghozzá azonnali kezdéssel. Hős voltam: csak azután bőgtem el magam örömömben, hogy már túl voltam az irodai körön, ahol szerződtünk és bejelentettek :)
Másnap már munkába is álltam, nagyon tetszik a hely.
Közel van hozzánk, 5 perc alatt lassú sétával is odaérek. Tiszta.
Lelkileg nagyon jó nekem ez a váltás, hiszen biztos helyen vagyok, tartós maradhat az állás, ha rendesen teszem a dolgom és beletanulok :) Az, hogy nap mint nap új arcokat látok, hogy megismerem a törzsvendégeket, nagyon jót tesz nekem. Hogy mennyire? amióta ideköltöztünk, napi 2-3x kellett használnom az asztmapipámat. Szerda óta egyszer használtam, este, mikor kicsit 'meglevesedett' az orrom és szorított emiatt a mellkasom. De az eddig megszokott, pszichés okokból kellő puffok elmaradtak :)) De nem csupa habostorta az élet: vannak árnyoldalai is a dolognak: nagyon nehéz ellenállnom a szénhidrátban igen gazdag kínai köreteknek és a jó kis mázas csirkefalatoknak...  vinnem kellene magammal ételt, hogy ne hízzak vissza. Valószínűleg ez is lesz majd...
Egy héttel az én munkába állásom után Dóri is kezdi a dolgozót :) papa elkezdi a beszoktatást. Nagy dilemma volt az nekem, hogy mi legyen, én maximum minden 2. nap mehetnék, de jobb Dorkának az állandó ember, nem szabad váltogatni szerintem. De erről szerdán megkérdezem a bölcsivezetőt is. Akkor még mindenképpen mennem kell, hiszen magát a hivatalos részt csak én intézhetem. Remélem jól ismerem a lányomat és szeretni fogja :) És azt is, hogy rendesen tartják majd a diétáját, nem lesz gond.
Ma elég komoly beszédem volt Vikivel. Kicsit besokalltam, be kell vallanom. Kialakult az, hogy semmi nem elég. Mese, édesség, együtt töltött idő, szórakozás, pancsi...sorolhatnám. Nem tudok/tudunk annyit adni, amiért egy szimpla köszönöm járna és nem az, hogy de még...? A tetőpont az volt, hogy hisztizett, mert ő nagyon nagyon éhes, adjak neki felvágottas kenyeret, kicsi szendvicskatonákban. Megkapta, elkezdte szétosztogatni, kínálgatni, majd otthagyta a felét. Leültettem és elmondtam neki, hogy bizony vannak gyerekek, akik nem sírnak,ha lekapcsolják a mesét, mert nincs tv-jük a mesenézéshez, nem hisztiznek, hogy melyik ruha nem jó,mert nem csinos eléggé, mert alig van ruhájuk, lyukas a cipőjük. És bizony olyan is van, hogy egy gyerek egész nap annyit tud, ha tud, enni amennyit ő vacsoránál otthagyott... Biztosan nem papoltam volna neki erről, ha nem beszélgetek egy baráti párral, akik egy nyomornegyed iskolájában tanítanak és napról napra szembesülnek az élet ezen oldalával. És Viki is hallotta ezt a beszélgetést, akkor még lelkesen mondta, hogy összepakol nekik ruhákat és játékokat... Lehet nem lett volna szabad erről beszélni, mert túl fiatal és nyomasztó ez még neki...de talán nem baj, ha tudja, szerencsésebb sok-sok gyereknél...  A mégmégmég kérdésben most azt próbálom, hogy bizony csökken a kapott dolgok száma, nő a közös időnk hasznos, aktív része, nem akkor néz mesét, amikor tudunk együtt játszani stb és akkor kap majd újból normálisan tárgyi dolgokat, amikor megbecsüli amit kap és, ha legalább mutatja, hogy valóban érti- adok-kapok játszma ez.

Új fejezet

Mármint az életemben, életünkben. Holnaptól :) És jó fejezet jön !
Részletekről maaaaajd :)

20

Mármint Dóri fogainak a száma :) Azaz pontosan 16+2 fél és 2 kis csücsök :)

omlós mézes keksz cirmosan

Elsőként leszögezem, hogy én az íze miatt tettem mézet a kekszbe, lehet csinálni xilittel, fruktózzal és persze cukrok valamelyikével is.
- 300 g liszt (200g Graham, 50g darált zabpehely és 50g kukoricaliszt)
- 230 g margarin
- vaníliás cukor (vagy vanília)
- 6 ek méz v. 10 dkg cukor (vagy annak megfelelő édesítőanyag)
- 2 ek víz
-2 ek cukormentes kakaó

apró kockára vágott margarint elmorzsolom a liszttel, összegyúrom a hozzávalókat a kakaó kivételével. Kettéválasztom a tésztát, az egyikbe belegyúrom a kakaót. Aztán kissé kinyújtva egymásra teszem a két tésztát, feltekerem és adagonként beteszem a keksznyomóba. Sűrűn mehetnek egymás mellé a kekszek, nem nő nagyot. Addig sütöm, míg a széle színt nem kap. Hűlés után nem marad puha, hanem finom omlós keksz lesz.
Már érzem a sorsom: narancsos, citromos verzió is lesz ebből (a mézbe 2 csepp 100%-os illóolajjal) és, ha teszek bele egy csipet mézeskalácsos fűszerkeveréket, kész a karácsonyi omlós süti :)
Nagyon örülök, hogy ez a nem túl édes keksz is nagy kedvence lett a lányoknak. Ők nem azokhoz a nagyon édesített édességekhez szoknak hozzá, amihez én gyerekként. Így kapnak egy esélyt arra, hogy egészségesen étkezzenek és főzzenek, ha már önellátóak lesznek :) Nem akarom túlmisztifikálni a dolgot, de szerintem rengeteget számít ez.

lányokról

Már régóta le kellett volna már írnom, hogy mennyire bátor az én nagylányom. Be kell vallanom,hogy nem tudom honnan tanulta, örökölte ezt a fajta bátorságot. Mindig is ez jellemezte. Ha olyan dolgot kell csinálnia, amit nem ismer, amitől tart vagy fél, ha nyugodt hangon elmagyarázzák neki mi is a helyzet, akkor ő aztán néha félve ugyan, de nekivág. Aztán nem egyszer fordul elő, hogy élvezi is :) Nem nagy dolgokra kell ám gondolni, hanem mindennaposakra, egyszerűekre. Tökéletes példa volt erre a balatoni nyaralás. Amennyire bátran ment bele tavaly nyáron, annyira megrettent idén- hiába volt jó 20 cm-rel alacsonyabb víz, mint tavaly, mégis nehezen akart belemenni. Majd mikor mégis belement, félt bevizezni a fejét, nem mert beugrani, nem mert becsúszni a vízbe a vízibicikli csúszdájáról, hiába látta, hogy a példakép unokatesója milyen bátran teszi mindezeket (igaz, ő évek óta barátságban van a nagy vizekkel, Viki csak 3-4x volt kádnál nagyobb vízben). Majd minden félelmét legyőzve mindezeket megpróbálta. A lubickolást később nagyon élvezte már, azért a merüléssel kapcsolatos dolgok még nem jöttek be neki, de akkor is: megpróbálta, meg merte tenni. De mondhatnám példának a szurikat, amikben nagy előrelépés volt ez, hiszen eddig vonyítva bújt a rendelő sarkába :D Sok kis apró  dolog volt az elmúlt időszakban, amikor ez a gondolat eszembe jutott. Szégyen, de én pont az ellenkezője vagyok, piszok módon menekülök az akadályok elől sokszor és inkább meghátrálok az utolsó pillanatban. De azért haladok, tanulok az én kis lánykámtól. Nekem való terepgyakorlat a gyereknevelés, hiszen itt nem lehet megfutamodni dolgok elől :)

Dóri pedig kis utánzóművész. Mindenben a nővére nyomdokaiban jár. Még Viki nyafogós, hisztis sírását is utánozza, akár van köze annak okához akár nincs :D És azt nem mondhatnám, hogy nem ismeri a NEM szót...használja sokat :D meghallani már nem annyira szokta :D
Tegnapi újdonság, hogy nála is elkezdődött az alvás előtti kifogások gyártása. Vicces, hiszen még nem beszél rendesen. És, ha valaki nem tudná, mi az előnye annak, hogy  a 2 éves gyerek még el sem indult a szobatisztaság útján, akkor elárulom: 2 elemmel szűkül a repertoár: nincs benne a felsorolásban a "pisilni kell, kakilni kell" . Így tegnap miután hosszú percekig mutogatta a takaróján lévő Csőrikét és a lepedő pingvinjeit, elkezdte: "inni ké'", "nyami" és ami a kedvencem lett: "puci papának". De bővítette a dolgot: köhögéssel, a szájába, majd a gyógyszeres dobozra mutogatva magyarázta, hogy nem adtam be neki a köhögés elleni szirupot éjjelre :) a kis gondos :)

Manósarok

Tegnap nagy szobacserében voltunk. Mivel eddig a kisebb szobában aludtunk, ahol az ablak közvetlen az ágy fölött van és nem egyszerű menet kinyitni, pedig hát a köhögés miatt jobb, ha éjjel is tudok szellőztetni, ha kell. Így átrendeztük a két szobát és gondoltam mindezt összekötöm azzal, hogy Dóri ne mellettem aludjon, hanem inkább Viki mellett, külön ágyon. Felmerült bennem,hogy a vissza-visszatérő éjjeli pisigondoknak nem lehet-e ez is oka, hogy ő külön ágyban aludt, mi meg együtt Dórival a nagyon...Az már lassan 6 éve mellékes kérdés,hogy csak jó lenne néha gyerekmentes ágyban aludnom :D
Azért abban majdnem biztos voltam, hogyha szopival búcsúzunk este, ő nagyon jól ellesz a nővére mellet és én leszek az, aki egész éjjel sasol, hogy mi van vele. És a megérzésem nem csalt :D
Végigaludta az éjjelt, csak reggel, az ébresztés előtt 10 perccel jött át az én ágyamba. Viki változatlanul jól aludt :)

tökös-almás sütemény

"Van-e otthon sütőtök?
Sül-e abban sütőtök?
Lesz ebéd tök ételes?
Finom, sőt tökéletes." 

(Nyulász Péter: Zsubatta!)

Egy új recepttel térek vissza a blogoláshoz. Azaz nem hiszem,hogy én fedeztem fel a spanyol viaszt vagy akárcsak ezt a sütit, de számomra új és mintegy szikraként pattant ki a fejemből ma :)
Ma a piacon járva vettünk egy jó 2,5 kg-os sütőtököt. Vacsorára megsütöttük. Krémesen puha és mézédes lett :) azonban rengeteg. Mivel holnap jó társaságba készülök és szeretnék vinni valami finomat, gondoltam összekötöm a kettőt és csinálok a megszokott kelt tészta receptemmel egy tökös-almás kalácsot. Még sül, mire megírom a receptet, talán kész is lesz :)
Szóval így alakult a recept- most kivételesen mértem, hogy legyen egy viszonyítási alap,ha ismételni szeretném :)

tészta:
50dkg liszt - (nálam ez most: 30 dkg Graham, 15 dkg tönkölykorpával kevert finomliszt, 5 dkg kukoricaliszt)
3 dl langyos- meleg (növényi) tej
10 dkg sütőmargarin
csipet só
fél kocka élesztő
1 ek méz- hogy megkeljen, cukor helyett
töltelék:
40 dkg reszelt alma
40dkg sült sütőtök püré
1 ek méz- az aromája miatt,mert édesítésre nem igazán szorult :)
1 ek (teljes kiőrlésű tönköly) búzadara
+ a tésztára szórva:
1-1 ek étkezési keményítő

Ha nem lennék rá allergiás, tennék a töltelékbe darált diót is, az biztos és amikor leveszem a fóliát, kennék vágott diós mézet a tetejére, azzal sütném a végén.
Nem részletezem a receptet, a tésztát összeállítottam, meggyúrtam. A megkelt, majd párszor átgyúrt és újrakelesztett tésztát én két részre osztottam, ez az adag a két fém őzgerinc formámba tökéletesen illik. Kinyújtottam, leszórtam 1-1 ek keményítővel, rákentem a tölteléket, feltekertem és a formába téve, alufóliával letakarva megsütöttem. Időt és hőfokot nem írok, nem hiszem, hogy sok embernek van 60 éves, lábas gáztűzhelye, ami féloldalasan, főleg felül süt, úgyhogy sokat nem érnétek vele :D
A végeredmény szokás szerint a tetején kissé megégett, de most szerencsére csak olyan részen, amit könnyen levághatok, ha már kihűlt :)

Az új, őszi hátteret köszönöm Áginak!