kukucs

kukucs

2010. október 18., hétfő

vegyesfelvágott

Javult valamit a helyzet betegség fronton- Dóri már csak fogzik, Viki pedig még köhög, de már a tüdeje tiszta, a héten itthon marad még, azt követő héten pedig őszi szünet lesz az oviban.
Kicsit nyírjuk már egymás idegeit, hiszen jó ideje itthon van már, menne ő inkább az oviba játszani, szaladgálni a barátaival, hiszen most, ha ki is megyünk, nem szaladgálhat, ami persze nem nagy móka.  És akárhányszor kivittem őt, estére rosszabbul lett  :(
A 4. féle hurutoldónál tartunk, ez most egy saját verzió, amit én főztem.  / Volt mostanában egy nagy befőzési hullám nálunk - lett lecsó, lecsós padlizsánkrém, ma főztem almalekvárt sütőtökkel és birsalmával, citromosan és hát 2.  verziója készült a házi gyógynövényes szirupnak, a kakukkfüves után jött a lándzsás útifűből készült /
 Ez a szirup most szépen szakítja fel a hurutot.
Szerencsére nem nagyon voltak betegek egyébként sem , a kedvük töretlen, maximum hamarabb fáradtak el és lettek nyűgösek. Sokat nevettünk és játszottunk együtt.

 Viki egyre gyakrabban akarja öltöztetni Dórit. Aki ezt meglepő nyugalommal tűri :)
 Viki imád segíteni a konyhában, kifejezetten hálás, ha mosogathat velünk (Csak tartsa meg jó szokását- erre térjünk vissza 10 év múlva :D ).  A napokban  készítettünk együtt gnocchit.  Mivel volt egy felbontott sárgarépapüré a hűtőben, azzal színeztük a tésztát.  Tejföllel és paradicsommal ettük, nagyon finom volt, Viki két adagot is megevett. Erről jut eszembe, 2 hónap alatt hízott 70 dekát, most 16,2 kg.

Dóri hatalmas kópé :)  És lemaradt az egy éves státusz a szülinapos  bejegyzésből : 9,12 kg és 74,5 cm. Sok mindent csinál már,  majd összeszedem és egy külön poszt lesz belőle  :)
Viszont az elmúlt időszakban valahol elveszett az én jól alvó babám. Sokat és sokszor sír éjjel,  megszüntetve az eddigi arany világot a felnőtt késő estékkel. Remélem csak a foga és a fogzási szünetben visszakapom a nagy durmolásait.
Ő már egy új generáció gyermeke - a nem működő,  így babajátékká vált mobilt füléhez tartva gagyog, ha mondom neki,hogy halló :) És mindenképpen meg akarja szerezni az egeret és egy gombnyomással újraindítani a számítógépet :)
Amikor elaludtak a lányok, a félhomályban, kislámpánál varrogattam, hogy én is tehessek végre valamit a Segíts Daninak! blogra.  Így született meg ez a farmer szárából készült tarisznya.  Remélem tetszik majd valakinek és a licitből befolyt összegből is támogathatjuk a vörösiszap károsultjait.

2010. október 14., csütörtök

másoknak is segítsünk!

Ez most durva plágium,avagy mégsem,mert előre szólok, ez a bejegyzés gyakorlatilag Timié :)

Szerencsére a Segíts Daninak! blog jól működik. Dani családjának 216.500 forintot utaltunk eddig, és részben Emi kérésére most már Bencét, Era unokaöccsét is tudjuk támogatni, akiről az oldalsó listában látható Mosolygombóc blog szól, ők eddig 34.500 forintot kaptak.
Most két hétre felfüggesztjük az ő segítésüket, mert, ahogy mindenki tud róla, nagyon súlyos ökológiai és emberi katasztrófa történt az országban, ők pedig szerencsére jól vannak annyira, hogy csak két hét múlva folytassuk a gyűjtést számukra.
Október 15-től 31-ig a lejáró licitekből származó bevételekkel a vörösiszap-katasztrófa áldozatait fogjuk segíteni. Kérem, aki ahogy tudja, támogassa a kezdeményezést! Licitáljatok a blogon, igazán szép dolgokat találhattok ott, karácsonyi ajándéknak is jó lesz sok közülük. Aki maga is készít szép dolgokat, esetleg süt-főz, küldjön felajánlásokat e-mailben! Tegyétek ki a blogotokon, facebook, iwiw stb. oldalaitokon a felhívást!
Köszönjük mindenkinek!

2010. október 7., csütörtök

Móka - kacagás :)

 Nem olyan betegek már :) Bár Dóri még taknyos és Viki köhög, de hatalmas hancúrok mennek :))
Minden féltékenység ellenére igazán jó testvérek ők :)  Viki még álmában is óvja a húgát,  folyton babusgatja,
Dóri pedig követi őt mindenhová., benne akar lenni mindenben, amit a nagy és okos nővére csinál :)   Azt hittem,később jön el ez az időszak, de már komolyan játszanak együtt.  Megy a lakásban körbemászás hangosan visongva,  szaladgálás,  Viki kockatornyot épít, amit Dóri ledönt (no azért ebből néha sírás is van) és a legújabb- Viki kitalálta,  hogy adjak neki pár nagyobb melegítőfelsőt,  hogy azokból majd a fotelra terítve milyen jó bunker lesz,  ha betoljuk az asztal elé.  Az is lett, nagyokat kacagva bújócskáztak, öröm volt őket nézni.     
Viki mostanában, mióta itthon van betegen, sokat rajzol és épít   
Dóri pedig szeret az apja ölében zenét hallgatni    
És zárásul egy kollázs Dorka ma esti képeiből :) Így tud örülni Papának :))

Az új hátteret köszönöm Juditnak!

2010. október 6., szerda

2010. október 5., kedd

24 órás műszak

Először is: mindkét lány hurutos- fülben is kissé-,de krupp szempontjából rendben vannak,nem "húznak". Viki nagyon rondán köhög, főleg reggelente, Dórinak még mindig sűrű cuccos jön az orrából.
Nagyon nem vagyok jó szerező és gondolom nem is szánok elég időt rá,hogy az legyek...Amióta kicsit komolyabbra fordult Dóri betegsége, kb 10 perces szüneteim vannak,ezekben főzök, takarítok, stb... szakaszosan, mert egész nap rajtam lóg, legtöbbször szopit akar. Beleértve ebbe az éjszakákat is, amikor este csatlakoztatja magát és csak hajnalban jön le róla...
A varrógép előszedésére sok esélyem nincs, azonnal nyúlkál hozzá és mivel alacsony az asztalka, és nem tudom magasabbra tenni,így az max. az ő távollétében lehet, de akkor meg a másik betegem kéri,hogy bújjak hozzá vagy játsszak vele és nem akarok neki nemet mondani. Így a Segíts Daninak! blogra semmi újat nem varrtam, amit nagyon szégyenlek. De pótolom,amint tudom.  Egy új rongyi feje van kész, a teste még nincs, de azt megvarrom majd az egyik szopiszünetben,ha tudom.  És aztán máson gondolkodom, de még nem tiszta,mi is legyen az.
 Mennem is kell,eddig tartott az aktuális a szopiszünet :)

2010. október 2., szombat

belecsaptunk....

....a lecsóba. Mindkét lány krupp-közeli állapotban volt éjjel,de megúszták a kúpot,elég volt a gyógyszer és a sós inhalálás. Mindketten köhögnek és tele az orruk,Dóri emellett prüszköl, este lázas is volt.
De aktívak és elevenek,igaz hamarabb lesznek nyűgösek. Étvágy rendben :)
Mivel az oviban csupa fincsi betegség ütötte fel a  fejét  (calici féleség, skarlát és szájfertőzés),  nem vagyok ám biztos abban, hogy akarom,hogy visszamenjen a következő héten Viki. Hétfőn viszem őt kontrollra a pulmonológiára,  és akkor már Dorkát is viszem, hiszen megbeszéltük, hogy visszaviszem, ha ilyesmi van...

2010. október 1., péntek

lányok és a spagetti :)

ez csak pár kép,de nem tudtam kihagyni :)




szülinapozás

Szép nap volt :) Dorka kapott Zsuzsától egy szépséges, festett pelust
még  Zamárdiban vettem Dórinak egy húzható fa nyuszit. És varrtam neki egy babalabdát meg egy macis rongyit. Nem lepődtem meg nagyon a dolgon, hogy olyan nagyon nem kötötte le az ajándék, annál inkább fura volt, hogy a csomagolás sem érdekelte.  A labdával és a nyuszival azért játszott :) 
Hancúr után jött a torta :) egy mikróban készült kakaós piskóta fele, rá házi rizstejes vaníliapuding, belekockázva a  kakaós piskóta másik fele, arra babapiskóta és a tetején  barackbefőtt leve keményítővel sűrítve, benne barackkockákkal és  dísznek barackszeletek és persze egy gyertya. Oldalt körberakva fél babapiskótákkal  
úgy tűnik,hogy mindkét lánynak ízlett :)  
A nagy tortaevés után felöltöztünk és lementünk sétálni, mert szép,  napos idő volt.
Aztán este,mikor már pizsamában voltunk, meglepetésnek jött Apu unokatestvére, így felöltöztünk és átmentünk Nagyihoz, jót beszélgettünk ott,  negyed 10-re értünk haza, a lányok kb. 2 perc múlva aludtak is  :) Jó este volt :)

Köszönöm, hogy  már egy éve velünk vagy Dóra!