Nagymama

Nagy sétából értünk haza, Viki matek házit ír itt mellettem, gondoltam én pedig irkálok kicsit :)

Nagyon sokat gondolok a Nagyira.  Bármennyire is idős (91) éve volt, akkor is nagyon fáj az elvesztése. Nagy hatással volt az életemre az ahogy élt, amiket mesélt, amiket én magam tapasztaltam és persze az,amit róla mesélt az édesanyám és az ő húga. Fura volt látni nagyi nővérét, a  92 éves Sári nénit, aki olyan fitt és szép, hogy sokan 70 évesen is csak álmodnak erről. Végigállta a megemlékezést, majd a temetést is. ( Igaz, úrihölgyként könnyebb fittnek maradni, mind több állásban,több műszakban 3 gyerekkel nagymamámnak volt. De ezt már csak családi keserűség mondatja velem. ) Hihetetlen, hogy tudta a nevünket, pedig a nagyi unokái, dédunokái nem nagyon találkoztak még vele...
A nagymama erős, akaratos, makacs asszony volt, tele szeretettel, tettvággyal. Arra tette az életét, hogy a gyermekeinek jobb legyen, mint neki.  A 4 elemit végzett asszonynak lettek szakképzett, érettségizett gyermekei és egy középiskolai tanár is (az édesapám). Hogyan nevelte a gyermekeit? Azt hiszem a legtöbbet egy történet mondhat erről. Édesapám nyolcadikban szabad idejében a Bosnyákon dolgozott rakodóként. Nem adta ám le a keresetét. Hanem egy szép napon becsengettek a lakásukba a szállítók. Hoztak egy tárcsás mosógépet G. Irén részére (aki akkoriban 3 műszakban dolgozott a textilgyár festőosztályán , majd utána takarított ugyanott még egy fél műszakot). Apukám a keresetéből vette, hogy segítse az édesanyját. Nem kérte tőle, nem azért tette, mert nagyi panaszkodott volna, hogy milyen nehéz 4 ember koszos ruháját kézzel mosni. Hanem mert látta, hogy neki nehéz és ezért segíteni akart. Ezt látta természetesnek az édesanyjától tanulva, méghozzá példából, mindennapi tettekből okulva, nem szavakból, példabeszédekből. És ezt a történetet honnan tudom? No, nem apukámtól, hanem nagyi mesélte MINDEN alkalommal, amikor csak meglátogattam. Elmondhatatlanul büszke volt a gyermekeire, szerette, figyelte az unokáit, dédunokáit, örült az ükunokák születésének is.
Nem érezte jól magát a bőrében az utolsó hónapokban, már a baleset előtt sem. Kezdett kopni az éles ész, kopni a jó kedély. Fájt minden, hiába a gyógyszer. Talán nem hangzik szörnyen, ha azt mondom, hogy megérdemelte, hogy úgy távozzon, hogy megismerte még minden szerettét, nem vesztette el teljesen önmagát.
Ha nem a gyász jön elő, akkor csak mosolyogva tudok emlékezni Rá. Hiányzik, de büszke vagyok, hogy rokonomnak tudhatom.

(3.) Mosolyka

Külön postot érdemel,hogy megismerkedtem egy csodalény csodalánnyal. Fannyval,alias Mosolykával. Akinek a megismerése nagy öröm volt számomra. Minden nap olvasom őt és remélem még hosszú-hosszú évekig tehetem ezt :)
Innen is minden jót és rengeteg fizikai erőt kívánok neki- lelki ereje annyi van,hogy az másokra is átsugárzik,avagy: "Fannyt receptre kellene felírni mindannyiunknak".
Ahol olvashatod: www.mosolyka.blog.hu és www.mosolyka.com
és Facebook: "Begurulunk" csoport

Kiss Gábor utca

Drága,imádott nagypapám egy cserháti kis faluban élt,Kutasón. Falusi tanító volt, szerették,tisztelték a diákok, a szülők és a környék lakói.Ő igazán jó ember volt. Legnagyobb szomorúságunkra 4,5 éve meghalt. De a napokban olyan hírt kaptam,amitől a szavam elállt, meghatódott könnyek lepték el a szememet egész nap,ha csak eszembe jutott. Kutasón,az utcát,ahol lakott, Ságvári Endre u.-ról átkeresztelték Kiss Gábor utcára, Nagypapa után...