kukucs

kukucs

2013. október 17., csütörtök

Megtorpanás, újrakezdés

Hogy is mondjam, a kitartással világ életemben gondom volt...16 évesen, mikor 48 kiló voltam és szépen izmos, mert otthon tornáztam és néha futkorásztam a közeli erdőben, akkor is abbahagytam, pedig igazán jól éreztem magam a bőrömben. De a fittség és karcsúbb alak olyan,mint egy kapcsolat: nem megszerezni nehéz, sokkal inkább megtartani. nem először jelez a testem, hogy nem férnek bele még pár napos kilengések sem- ha többet eszem vagy "bűnözök" le kell dolgoznom, mert kegyetlenül visszaszaladnak rám a munkával leadott kilók. 
És igen, beteg voltam, egy arcüreggyulladással kínlódtam itthon. Az oké, hogy így nem futok és tornázom, hanem pihenek és kúrálom magam. De mi a fenéért kell minden nekem nem valót összeennem, ráadásul már majdnem rosszullétig?! A 4 kg, amit leadtam 20 nap alatt, az csak 1 lett a hét végére, úgyhogy mindössze 1  kg mínuszban voltam a kiindulásomhoz képest.
Már szombaton berezeltem ettől, így aznap újra épelméjűen ettem, vasárnap kicsit kocorásztam, hétfőn munka után elmentem krankingre a Suhanj!- hoz, aztán újra meló, egy átaludt nap- úgy volt, hogy túlórázom, úgy aludtam, erre lemondták indulás előtt. Ma újra futottam. Még csak 1,5- 2km körüli távokat tudok futni, 9 perc/km-rel kb. Valamit ki kell találnom a pulzusomra, túl szapora.
A hétfői futás volt az első, amit Vikivel tettünk meg, fél km-t görkorizott velem, aztán inkább a játszóteret választotta :) 
 Nincs mese és választási lehetőség, vagy elhízom és cukorbeteg leszek vagy sikerül lefogynom és fittnek lennem. Ez a hét elég aktív volt - melóban kifejezetten fárasztó volt fizikailag, így azért megköszönte a testem a dolgot és most összesen -3 kg-nál járok :)

2013. szeptember 26., csütörtök

Támogatás

Mert talán ez a legfontosabb az elhatározás és a kitartás mellett. És szerencsés vagyok, megkapom.
A testvérem edzéstervet készít, a lányom jönni akar velem futni, édesapám velem főz és képes lemondani néha a focijáról a régi kollégáival, hogy eljussak a kötött idejű edzésemre. Barátnőimmel minden nap meg tudjuk beszélni, ki hol tart éppen és próbálunk segíteni, lelkesedünk egymás sikerein és lelket öntünk, ha kell :) És akkor a plusz támogatás, ami nagyon jól esett, ma éjjeli műszakból ébredés után arra keltem, hogy csönget a postás és ezt hozza:
Köszönöm szépen Timi!

2013. szeptember 22., vasárnap

Hibákból tanul az ember...

Túl vagyok az első valós futásomon. No a terv az volt, hogy kocorászok 30 percet 2 perc futás- 1 perc séta  kombóban, lesz amennyi lesz, legalább körülnézek merre is megyek majd.
A vége 2,14 km lett 15 perc alatt. Nagyon szapora pulzussal, kiszakadni készülő tüdővel álltam meg, hogy az utolsó százvalahány métert lesétáljam. Nem éreztem, hogy hű, de gyors lennék, a sétákat a pulzus miatt vittem bele, és akkor éreztem, hogy fáj a torkom-mellkasom- onnantól pedig futásnál is.

Tehát: csak kell egy pulzusmérő óra, mivel nem beszélgetek futás közben senkivel, nincs mivel mérnem a zsírégető- amikor végig tudsz beszélni pulzustartományt. Így a futások túl gyorsak,  a testem meg nincs erre készen.
Kell sajnos az asztmapipa is, úgy néz ki, de azt letesztelem, hogy egy normális kezdő edzésnél hogy muzsikál a tüdőm, hátha azt bírja és csak ez volt sok neki.
 Sok benne a  hiba, de biztató kezdet ez számomra :)

2013. szeptember 18., szerda

Ez is jól kezdődik

Bizony, nagyon jól :) Elmentem az első spinning edzésre, gondoltam egyet, miért várnék csütörtökig, ha van hétfőn is Suhanj! óra és csak gyorsan villamosra pattanok munka után és fél óra múlva már öltözhetek is az öltözőbhen? Sajnos nem voltunk sokan, de így is jó volt a hangulat. 45 perces az óra+ bemelegítés és a végén a nyújtás.
Büszke vagyok magamra, normál légzéssel végigcsináltam, igaz a "futásoknál" gyakran leültem még, de az is jobb lesz idővel. Mostantól, ha munka engedi és megy a heti 2 óra, akkor egyik spinning lesz, a másik kranking, hogy felsőtestet is dolgoztassak. Kedden kocogni akartam, de a fatönk állapotúra fáradt combom sikított a gondolat ellen, így egy tempós 3 km-es séta lett belőle.
Ezek voltak az első, bizonytalan lépések. Megyek tovább.

2013. szeptember 15., vasárnap

Őszi ritmusban

Úton felfelé :)

Az első nap
A csepplányok nagyon gyorsan beilleszkedtek az új környezetbe, szépen felvették igen rövid idő alatt a tanév ritmusát. Vikinek nagyon tetszik maga az iskola, kedveli az osztálytársait, van már 2 barátnője és van már egy Ákos is, akiről nem akar beszélni :) Azt mondja, mindenki nagyon kedves vele, jó ott. Dorka nagyon szereti az óvodát itt is. Még pár napig - az ÁNTSZ engedélyig megérkezéséig, hogy vihetem neki az ételt - csak reggeli után és ebéd előtt van oviban, de már várja, hogy hosszabb ideig ott legyen. Én is várom, ez így nagyon eltöri a napunkat, nem mindig tudjuk beiktatni a Dorkának még nagyon fontos délutáni alvást, amitől igen kellemetlen kora estéink vannak néha.
 Nekem rendesen elindult a munka, van néhány nap túlóra is, ami akkor, mikor már állva bárhol, de a buszon- villamoson mindenképpen elalszom, mikor olyan lassan jár a nyelvem, mintha le lennék szedálva, annyira nem jó, de jó lesz majd fizetéskor...A lányok ezt azért nem viselik olyan jól. Most épp félidőben vagyok két háromnapos ciklus közt, végeztem ma reggel és holnap reggel kezdek újra.Nem igazán értik, miért nem vagyok olyan aktív és miért akarok pihenni.
Komolyan változtattam az étkezésemen, mert nagyon nem érzem jól magam a bőrömben. És itt nemcsak a súlyomra gondolok, arra a plusz 20 kg-ra, ami évek óta kísérget, hanem fizikailag rossz. Fáradt voltam, fáj a fejem sokat és egyre gyakrabban éreztem rossznak a gyomrom. Kb egy hete újrakezdtem az IR-es diétát, a gyomrom körüli szorító, fájó érzés megszűnt a normális adagok mellett és azzal a minimális plusz mozgással,amit eddig beiktattam, már most nincs az az általános, állandó fáradtság. 19-én megyek az első spinning- kranking edzésemre- heti 1, néha 2 alkalommal megyek mostantól, a Suhanj! Alapítvány edzéseire. A krankingon egy kerekesszékes fiatalember oktat, a spinningen pedig gyakran látássérült gyermekek és felnőttek tekernek. Nekem nagyon motiváló ez a társaság. Ha valakit érdekelnek a továbbiak, az alapítvány facebook oldala: Suhanj! Készül az első igazán személyre szabott edzéstervem is.
Nem hazudok, valójában nagyon fontos ok a túlsúly is, elmondhatatlanul rosszul érzem magam a bőrömben. Szeretnék mielőbb formába jönni, hogy bírjam az iramot ViDorkáékkal. Szeretném, ha nőnek, csinosnak érezném magam, amit nemcsak a ruha tesz és esetleg a smink, hanem alapból annak lenni. A konkrét cél az, hogy a  szülinapomig leadok kb 20 kg-t, ami azt jelenti, van rá 6,5 hónapom, azt hiszem nem irreális elhatározás. Sportban pedig kimondom: cél, hogy alapokról  indulva, fokozatosság elvét betartva tavasszal indulni a Vivicittán, ősszel pedig szeretném, ha ott lennék egyéniben a 29. Budapest Félmaraton.

2013. szeptember 7., szombat

Augusztusi élményözön

Így majd' szeptember közepén  ideje pótolnom az elmaradást :)

Aug. 5-én ellátogattunk Emiékhez, ahol Timiékkel együtt tartottunk egy búcsútalit. Volt 9 gyerek- Emi 3 fia, Timi 3 fia+ unokaöccse és az én 2 lányom. Medencés kertibuli volt, nagyon élvezték a gyerekek is és mi is tudtunk beszélgetni jókat. Nagyon finom ebédet főzött Emi és nagyszerű kecsketejes szappanokat kaptunk Timitől.
A lányok a srácokkal
csapatképek



Azóta Emiék már Angliában vannak otthon, igen szépen  berendezett házban, naponta újat felfedezve a környéken :) /látva a képeit és olvasva a beszámolóit, egyre jobban hiányoznak :( /

Aztán hónap közepén elmentünk egy hétre Szántódra. Nagyon jó időt fogtunk ki, pont a nagy kánikula utáni hét, benne 1-2 borongósabb nappal, de jó meleg volt és finom a víz, igaz főleg délutánra mertünk belemenni.
Hétfőtől csütörtökig négyesben voltunk. Első este elmentünk bevásárolni, hazafelé kikukkantottunk a partra, meglesni a naplementét és találkoztunk igen jól szocializálódott hattyúkkal is :)

Másnap kiderült, hogy Viki tavaly óta igencsak vízicsibe lett, már majdnem azt mondhatom, hogy tud úszni. Egy alkalommal sem akart semmi segédeszközt, max. a csónakkal és a matraccal bohóckodott. Dorka idén is óvatos duhaj volt, az utolsó napokig nehezen barátkozott a vízzel, úrihölgyként napozott a matracon a vízben lebegve vagy a macijában pancsolt.
A hűvösebb napon, szerdán elmentünk egy kis kirándulásra,  komppal Tihanyba, ott kisvasúttal fel az Apátságba, onnan gyönyörködtünk a csodaszép balatoni tájban. Majd busszal elmentünk Balatonfüredre, ott a part melletti sétányon nézelődtünk a vásárban, a lányok ámuldoztak a rengeteg kacsa és hattyú láttán. Szép nap volt, senkit nem kellett altatni a végére :)
Aztán megjött a család többi tagja, a testvérem a sógornőmmel és a lánya. Az egyetlen  gond az a két nagyobb lány közti állandó harc volt, elég fárasztó a felnőtteknek és bevallom, eléggé lehangoló. Remélem jövő nyárra sokat változnak ezen a téren. Mindkettő okos, kedves és aranyos lány. Elvileg szeretik egymást, de ez ritkán látszik sajnos és a legrosszabbat hozzák ki egymásból, messze Dorka tűnik a legokosabbnak a maga kevesebb, mint 4 évével.
Együtt
Dorka


Viki
a nagy sportválasztó? :D


Kedveseim
Augusztus 20-át már otthon töltöttük, 23-án pedig már dolgoztam. Az utolsó hét természetesen a tanévkezdés izgalmával volt átitatva, nagyon várták a lányok.
Amennyi időt lehet, a szabadban töltünk, a ház előtti részen vagy a környék valamelyik játszóterén, de néha jobb itthon rajzolgatni, vagy pihenés közben együtt mesét nézni.




Igazán mozgalmas, kellemes hónap volt :)


2013. augusztus 4., vasárnap

Első szerelem- folyt köv.

Holnap megyünk Emiékhez gyerekestül. Viki közölte Dorkával, hogy azután bizony nem találkozik többet Marcival, mert ők elköltöznek Angliába és az naaaagyon messze van, sokára jönnek újra Budapestre . Dórikát ez a hír nagyon megviselte, sírásban tört ki, percekig közelébe sem mehettem, majd a nyakamba borulva vigasztalódott meg. Kellett hozzá, hogy elmondjam,hogy majd jönnek látogatóba vagy mi megyünk, mikor hazajönnek, de amikor csak lehet, találkozunk velük.
 Első alkalom, hogy nem amiatt sír, hogy én hiányzom neki :) Édes kincsem.