kukucs

kukucs

2010. október 18., hétfő

vegyesfelvágott

Javult valamit a helyzet betegség fronton- Dóri már csak fogzik, Viki pedig még köhög, de már a tüdeje tiszta, a héten itthon marad még, azt követő héten pedig őszi szünet lesz az oviban.
Kicsit nyírjuk már egymás idegeit, hiszen jó ideje itthon van már, menne ő inkább az oviba játszani, szaladgálni a barátaival, hiszen most, ha ki is megyünk, nem szaladgálhat, ami persze nem nagy móka.  És akárhányszor kivittem őt, estére rosszabbul lett  :(
A 4. féle hurutoldónál tartunk, ez most egy saját verzió, amit én főztem.  / Volt mostanában egy nagy befőzési hullám nálunk - lett lecsó, lecsós padlizsánkrém, ma főztem almalekvárt sütőtökkel és birsalmával, citromosan és hát 2.  verziója készült a házi gyógynövényes szirupnak, a kakukkfüves után jött a lándzsás útifűből készült /
 Ez a szirup most szépen szakítja fel a hurutot.
Szerencsére nem nagyon voltak betegek egyébként sem , a kedvük töretlen, maximum hamarabb fáradtak el és lettek nyűgösek. Sokat nevettünk és játszottunk együtt.

 Viki egyre gyakrabban akarja öltöztetni Dórit. Aki ezt meglepő nyugalommal tűri :)
 Viki imád segíteni a konyhában, kifejezetten hálás, ha mosogathat velünk (Csak tartsa meg jó szokását- erre térjünk vissza 10 év múlva :D ).  A napokban  készítettünk együtt gnocchit.  Mivel volt egy felbontott sárgarépapüré a hűtőben, azzal színeztük a tésztát.  Tejföllel és paradicsommal ettük, nagyon finom volt, Viki két adagot is megevett. Erről jut eszembe, 2 hónap alatt hízott 70 dekát, most 16,2 kg.

Dóri hatalmas kópé :)  És lemaradt az egy éves státusz a szülinapos  bejegyzésből : 9,12 kg és 74,5 cm. Sok mindent csinál már,  majd összeszedem és egy külön poszt lesz belőle  :)
Viszont az elmúlt időszakban valahol elveszett az én jól alvó babám. Sokat és sokszor sír éjjel,  megszüntetve az eddigi arany világot a felnőtt késő estékkel. Remélem csak a foga és a fogzási szünetben visszakapom a nagy durmolásait.
Ő már egy új generáció gyermeke - a nem működő,  így babajátékká vált mobilt füléhez tartva gagyog, ha mondom neki,hogy halló :) És mindenképpen meg akarja szerezni az egeret és egy gombnyomással újraindítani a számítógépet :)
Amikor elaludtak a lányok, a félhomályban, kislámpánál varrogattam, hogy én is tehessek végre valamit a Segíts Daninak! blogra.  Így született meg ez a farmer szárából készült tarisznya.  Remélem tetszik majd valakinek és a licitből befolyt összegből is támogathatjuk a vörösiszap károsultjait.

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon édesek a lányok, jobbulást nekik már!
    Nagyon ügyes és kreatív vagy, küldtem is neked egy díjat, részletek a blogomon!

    VálaszTörlés
  2. Édes vagy Emi,bocsi, de csak megköszönöm, át nem venném,ha nem haragszol meg érte, mert akárhogyan nézem, nem tudtam összeszedni 7 olyan blogot,ahol nincs már vagy nincs logó,hogy nem kérnek díjat :)
    Aranyos vagy,hogy rám gondoltál :)

    VálaszTörlés