(mondhatni) intro....

Gyermekpszichológia,na persze...jó szöveg,szó se róla. Míg egyetemre jártam és Cicám csepp kis baba volt,nagyon izgatott a dolog, olvastam jó sokat a témában. Míg állapotos voltam, vitatkoztam is a pszicho tanárral,hogy ez nem így van és nem úgy.../azt a mai napig tartom,hogy igenis a kutyák bizony álmodnak.../

Mára enyhén szólva kisebb lett a naaaagy szaktudásom. Egész pontosan odáig terjed,hogy "ez meddig tart még?" Mert olyan jó olvasni egy könyvben,hogyan is kell bánni egy 4 éves gyerekkel és mit is kell tenni,hogy ne legyen féltékeny a kisebbre.Konfliktusaink legnagyobb része a csökött felnőtt agyam miatt van,ami sokat változik,ha én átgondolom és változtatok hozzáállásomon és kicsit gyerekszemmel nézem a dolgokat. Csak az a gond, hogy egy kettős trónfosztással nehéz mit kezdeni- hiszen az oviban is kikerült hirtelen a mindenki kicsije státuszból és itthon is jött a kistestvér.Dorka aranyos baba- szerencsére Viki is így látja :)Erről szólnak a napjaink leginkább- hogyan lehet az okos nagylányban megtartani a szeretetet a húga iránt és nem hagyni sérülni a kis lelkét a sok "várjál, majd,nem szabad"-al  és hogyan kell sok szeretettel,mosollyal és simogatással nem elkényeztetett,csak önmagában és környezetében biztos gyerekeket nevelni- na e célból próbáljuk leküzdeni az utunkba kerülő akadályokat napról napra :)

Néha elkeseredem és azt hiszem,nem normális már egy-egy
dolog a korához képest- aztán mindig jön valaki,vagy olvasok egy cikket, kérdezek szakembert- bizony egy 4 évesnek így telhetnek a mindennapjai- kedves  és tündéri kópé akinek be nem áll a szája,kivéve,ha KELL beszélnie, majd hirtelen váltással lesz belőle szelektíven süket,már-már kamasz stílusú boszorkány vagy mindenért síró mimóza :) szép is ez :)